Ők állnak a kereskedelmi dolgozók mögött! Nekik köszönhető a béremelés

Bérbombát robbantottak a kereskedelemben – kapta fel a sajtó is a témát az elmúlt időszak történései kapcsán. A béremelések mögött egyrészt egy összetett piaci helyzet áll, másrészt pedig a munkavállalók érdekeit képviselő szervezetek. Az egyik legtöbb tagot számláló szervezet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (röviden: KASZ). A szakszervezet ifjúsági és ágazati szakértőjével, Kiss Nikolettával beszélgetett a Munkahelyek.hu, akit ráadásként regisztrált tagunkként is  köszönthetünk.

Bemutatná néhány szóban a szervezetüket, hogy mivel is foglalkoznak?

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete több mint 115 éve képviseli a kereskedelemben dolgozók érdekeit. A KASZ a legnagyobb szakszervezet a szektorban, jelen van szinte az összes magyarországi multinacionális cégnél, és a hagyományos, magyar tulajdonban levő üzletláncoknál. Célja a munkavállalók anyagi-, szociális- és munkakörülményeinek javítása. Legfontosabb tevékenysége a bérekkel- és kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalások, valamint az egyéni és csoportos érdekvédelem.

Jelenleg hány tagot számlálnak?

Megközelítően 12.000 tagunk van országosan, így az egyik legnagyobb szakmai szervezet vagyunk a kereskedelmi ágazatban. Ráadásul évente nagyjából 2000 új kereskedelmi dolgozó csatlakozik hozzánk.

Mit szólnak a kereskedelemben zajló változásokhoz?

Szakszervezetként nagyon örülünk annak, hogy az elmúlt időszakban jelentős béremelések történtek az ágazatban, amely változást mi indítottuk el, és ezért felelősséget is érzünk a folyamat alakulásárért. Az egyik legnagyobb problémát, a létszámhiányt nem tudjuk, hogy ez hogyan fogja befolyásolni, hiszen nemrég kapták meg a dolgozók az első megemelt fizetésüket.

Említette, hogy az önök szervezete kezdeményezte a béremelési hullámot. Lehet tudni, mely módszerek vezettek sikerre?

Elsősorban a bértárgyalások, másrészt a munkáltatók is felismerték, hogy a kialakult munkaerő-piaci helyzetet, a munkaerőhiányt kezelni kell, így eleve nyitottabbak voltak a kezdeményezésre. A bértárgyalásokat mindig alapos felkészülés előzi meg. Elemezzük az adott cég mérlegét, megvizsgáljuk az aktuális béreket országos és regionális szinten és ezeket összevetjük az ágazat átlagbéreivel, valamint a nemzetgazdasági átlaggal. Ezen kívül felmérjük, hogy mekkora a fluktuáció, mert ez is egy árulkodó adat, amely többek között arra utal, hogy alacsonyak a bérek. A kereskedelmi cégek és a szektorban dolgozók céljai nem különböznek radikálisan: mindannyian egy jól működő kereskedelmi vállalkozást szeretnének minél magasabb színvonalon működtetni. Ehhez pedig szükség van a munkaerőhiány kezelésére, hiszen a munkavállalók túlterheltség miatt nem olyan minőségben tudják esetleg a feladataikat ellátni, a túlórák, és a feszített munkatempó miatt feszültek a dolgozók, az alacsony bérek miatt magas volt a fluktuáció. A béremelés vonzóbbá teszi a szakmát, sokan esetleg át is képzik emiatt magukat. Emellett még egy fontos tényező szerepet játszik ebben a folyamatban: egyre több tudatos vásárló van Magyarországon is, akik fontosnak tartják, hogy olyan cégtől vásároljanak, melyről jót hallanak, így fontos szemponttá lett az is, hogy esetleg tisztában vannak azzal, mely cégek becsülik meg a munkavállalóikat. Azaz szívesebben vásárolnak ott, ahol tudják, hogy az eladáson túl egyéb értékeket is fel tud mutatni a cég.

Ön is regisztrált a Munkahelyek.hu oldalára. Lehet tudni az okokat, Önt mi motiválta?

Szerettem volna tudni, hogy az információim és benyomásaim, amelyek egy-egy céget érintenek mennyire csengenek össze a munkavállalók véleményével. Szerettem volna tudni, hogy bizonyos cégeknél tényleg annyi fejlesztendő pont van-e, mint azt gondoltam, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon mely cégek azok, ahol a legelégedettebbek a munkavállalók, ahol a legjobb dolgozni.

És hogy látja, egybecseng az Ön tapasztalata, és az oldalon megforduló dolgozók véleménye?

Még nem sikerült minden véleményt elolvasni, azonban általánosságban egybecseng a gyakorlat az elmélettel. Nagy segítség számomra ez az oldal, hiszen itt olyan kereskedelmi cégekről is láthatok véleményt, ahol még nagyon kevés tapasztalatunk van.

Végezetül van egy remek hírünk: nem utoljára beszélgettünk Kiss Nikolettával a kereskedelmet érintő kérdésekről, hanem időről időre ezentúl beszámolunk arról, milyen aktuális kérdések vannak napirenden ebben a szektorban. Ha kérdésed lenne a téma kapcsán, írd meg nekünk a Facebook oldalunkon, vagy az ugyfelszolgalat@munkahelyek.hu oldalán!

Facebook Comments